28 juin 2025
Üdvözöllek! Ha itt vagy, az azt jelenti, hogy meghívást kaptál az esküvőnkre.
Ezen az oldalon francia és magyar nyelvű információkat találsz magáról az eseményről, a hagyományokról, és visszajelzést adhatsz a részvételi szándékoddal kapcsolatban.
A történetünk 6 évvel ezelőtt, szeptemberben, egy németországi kisvárosban, Hofban kezdődött. Ugyanabban a kollégiumban laktunk, és bár kezdetben csak barátok voltunk, a hónapok múlásával a kapcsolatunk szépen átalakult szerelemmé.

1 évig éltünk Németországban, ahol szinte minden nap együtt voltunk. Együtt főztünk, tanultunk, néztünk filmeket és sorozatokat, jártunk el a barátainkkal különböző eseményekre, és legfőképpen megismertük egymás kultúráját.

Azonban egyre közeledett a szeptember, amitől mindketten nagyon féltünk, vagyis a távkapcsolattól. Miután hazatértünk, sokat kellett ingáznunk Franciaország és Magyarország között, de szerencsére sikerült megtalálni a módját annak, hogy minél többet találkozzunk, és így ez az időszak is sok-sok boldog pillanatot tartogatott számunkra.

Aztán jött a világjárvány, ami mindent megváltoztatott. Együtt voltunk Franciaországban a koronavírus tetőpontján, ahol szigorú karanténintézkedéseket vezettek be. Bár az összezártság néhány konfliktust is hozott, kapcsolatunk mégis erősebb lett tőle. Nekem egyetemi kötelezettségeim miatt három hónap után haza kellett térnem, és ekkor kezdődött a valódi próbája a kapcsolatunknak: hat hónapig nem láthattuk egymást. Minden héten, minden hónapban reméltük, hogy feloldják a határzárakat. Nagyon sokat tanultunk ezalatt az idő alatt türelemről, kompromisszumokról, megfelelő kommunikációról és egymás, valamint a kialakult helyzet elfogadásáról.

6 hónap után egy ügyes csellel sikerült Alexet Magyarországra juttatni. Nagyon boldogok voltunk, és Alex 2 évig itt maradt Magyarországon. Ezalatt az idő alatt igazán megismertük az együttélést, egymás szokásait, rigolyáit, és még jobban elmélyítettük egymás kultúrájának megértését.

Alexnek 2 év után, áprilisban végül munka miatt vissza kellett mennie Franciaországba, így elkezdődött a távkapcsolat 2.0, de ekkorra már igazi profik voltunk benne.

A nagy pillanat pedig egy különleges szeptemberi napon érkezett el, amikor nekem végre valóra vált a gyerekkori álmom: eljutottunk Párizsba és Disneylandbe. Ott, a varázslatos környezetben, Alex Lego rózsákkal kísérve magyarul tette fel a kérdést. És a válasz? Talán már kitaláltad…
Januárban nagyszerű híreket kaptunk: Alex munkahelye megengedte, hogy júniustól Magyarországról dolgozzon, ennek köszönhetően megszűnt a távkapcsolat és az abból adódó nehézségek. Megkezdődött az esküvő megszervezése, valamint a különböző családi és baráti látogatások Budapest és Lyon között.
Itt tartunk most: boldogok és izgatottak vagyunk a közelgő esküvő miatt, és nagyon reméljük, hogy te is részese leszel!

A ceremónia Budapesten lesz a 22. kerületben
Cím: 1221. Városháztér 11.
A lagzi szintén Budapesten lesz, a 22 Rendezvényközpont és Boutique Hotelben, mindössze 10 perc sétára a ceremóniától. Ez a Törley Pezsgőpincészet mellett található.
Cím: 1221. Budapest Anna utca 9.
Bár ez inkább francia hagyomány, ha bárki készül bármilyen meglepetéssel, legyen szó beszédről vagy zenés-táncos előadásról, kérjük, közvetlenül a ceremóniamestert keressétek. Ő felel az esemény zavartalan lebonyolításáért.
Név: Láng Balázs
E-mail cím: balazs@nativeceremony.eu